Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MINI - METEREOLÓGIA 2

                         JÚLIUS

 

  • Január  ellenpontja,  az  év  legmelegebb  hónapja.  Elnevezését  Julius  Caesar- ról  kapta.  A  kontinentális  levegő  meglehetősen  csendes  áramlása  következtében  napokon  át  derűs  az  égbolt,  s  gyenge  szellő  fújdogál.  Amikor    Erdélyben  és  a  Duna  síksága  mentén  meleg  légtömegek  alakulnak  ki,  fokozodnak  az  atlanti  légtömegek  átvonulásai,  s  ilyenkor  nagy  égzengések  közepette  zápor  essők  zudulnak  alá.   Jégesső  is  előfordul  a  szél  hatalmas  portölcséreket  kavar  fel,  főként  délután.   Ennek  ellenére  a  gyímesvölgyi  Paltinisen   1960-  ban   mindössze  1  C°,  az  omul  csúcson  1933- ban  Júliusban  vannak  olyan  kánikulai  napok  is,  amikor  valósággal  tüzel.   Ime  néhány  pelda :  1950-  ben  Zsombolyán  árnyékban  plusz42,5 míg   napon  ennél  is  többet  mértek.   1927-  ben  Bukarestben  plus  38,9 c°- ot  a  tengerparton  plus  38,5  C° -ot  jelzett  a  hőmérő.     Még  a  csíki  medencébe  is  forró  ez  a  hónap :  az  átlagos  hőmérsékleti  értékek  plusz  30  C°  körül  mozognak   A  nagy  hőség  miatt  kevés  a   csapadék.

                             AUGUSZTUS

 

  • A  gabonatermést  már  learatták,  országszertt  érik  a  gyümölcs.   A rendkivül  forró  napalokra,  a  nagy  hőségre  derült  éjszakák  következnek.   Délutámnonként  gyors  essők,  villámlásokkal  zavatr  záporok  űdítik  fel  a  levegőt.  A  csapadék  menyíségek  igen  eltérőek : az  orszád  déli  és  keleti  síkvidékein  25 - 50  liter,  anyugatisíkságon50 -60 liter,   míg  Erdélyben  65  -80 liter  ahegyvidékeken  110 - 130  liter  négyzetméterenként.   A  hegyvidéken  augusztusban  jelzik  legmagassabb  hőmérsékletet   Az  Omul  csúcson   például  1956--ban  és  1957 -ben  e  hónap  folyamán  mindvégig  plusz  20,8 C°  meleg  volt.    Kánikulai  meleget  mértek  a  baragánon  1951 -ben  plusz  44,5 C°- ot  --,  de  a  duna  sikságán  és  Bánátban  sem  volt  ritka  40  fokos  meleg.  Augusztus  is  kitünő  feltételeket  kínál  a  nyaraláshoz,  főként  a  tengerparton,  jól  lehet  a  hónap  utolsó  tíz  napján  gyakoribb  és  erősebb  e  széljárás.

                              SZEPTEMBER

 

  • Az  őszi   napéjegyenlőség  a  nyár  végét  jelzi.   Az  aranyló  ősz  pasztelszínekkel  köszönt  be,  a  levegőben  a  must  édes  illata  árad.  Azért  szeptember,mert  hajdanában,  amikor  az  esztendő  márciussal  kezdődött,  ez  volt  a  hetedik  hónap.  A  hőmérséklet  meglehetősen  stabil,  s  ezért  a  legkedvezőbb  hónap  a  hegyi  túrák  kedvelőinek.  A  csapadék  mennyisége  négyzetméterenként  hozzávetőleg  5 - 15  literrel  kevesebb,  mint  augusztúsban.   Beköszöntenek  az  első  fagyok :  a  hónap  elején  a  kárpátközi  medencékben,  a  déli  országrész  hegy  és  dombvidéki  völgyeiben,  a  második  tíz  nap  során  Moldovában  és  Erdély  északi  részén,  a  hónap  vége  felé  a  síkságokon.   A  2000  méternél  magasabban  fekvő    hegyvidékeken  már  a  honap  első  napjaiba   bekövetkezhet  havazás.   A  legalacsonyabb  1956 ban  gyimesvölgyi  Paltinisen  mérték-( minusz  6,8 c° ),  míg  1945-ben  az  Omul  csúcson  minusz  14,0 C°  jelzett a  higany.  A  legmagasabb  hőmérsékletet  1946- ban  Streháján  jegyezték :  plusz  43,5  C°-ot.   A  tengerparton  1935-ben  a  hőmérséklet  plusz  32,3  C°- ra.  Bukarestben  pedig  1946- ban  plusz  39,6  C° -ra  emelkedett.  1946 -banegyébként  a  legmagassab   hőmérsékleti  értékeket  jelezték  egész  sor  erdélyi  hlyiségben,  még  Fogarason  is  plusz  38,9  C°-ot  állapítottak  meg. 

                       OKTÓBER

 

  • A  Földközi  -tengear  övezetében  fokozódó  ciklonképződés  és  a   Balkán - félszieget   meg  a  magyar   alföld  felé  áradó  légtömegek,  továbbá  a  nyugati,  óceáni  áramlatok  csökkenő  irányzata  folytán  ebben  a  hónapban  a  csapadék  az  ország  északi  részén  viszonylag  alacsony  és  kevésbé  gyakori.   Másrészt  azonban  Europa   északkeleti  vidékeiről  hideg  légáramlatok   hatolnak  be  országunk  föl,  úgyhogy  a  keleti  országrészeken  sokkal  alacsonyabb  a  hőmérséklet,  mint  nyugati  öveztekben    A legkisebb  hőmérsékletet  1912 -ben  Dorohojnál  és  ugyancsak  1946 -ban  a  tengerrpaminusz  4C°-ot  mértek.    Oktober  első  tíz  napjasorán  olykor  korai  fagy  köszönt  be  a  tengerparton  is.   A  hónap  második  felében  az  elmúlt  esztendők   során  havazás  köszöntött  be  az    ország  csaknem   valamennyi  vidékén,  kivéve  a  Bánság  déli  övezetét,  a  Duna - síkságát  és  Dobrudzseát.   Olykor  gyors  felmelegedést  is  tapasztaltak,  1952-benpéldául  Giurgiuban  plusz  38,2  C°  ,  bukarestben  pedig  plusz35,5 C°  mértek.    A  legmagassabb  hőmérsékleti  értéket  a  tengerparton  1928- ban ( plusz  31.0 C °),  az  Omul  csúcson  pedig  1932-ben ( plusz  15  C° ) jeleztek.     

                   NOVEMBER

 

  • Őszutó  honapja.  Nő  a  levegő  nedvességtartalma,  gyakori  a  ködképződés,  s  a  lehűlések  már  nem  a  derűs  éjszakáknak,  hanem  az  északról  és  északkeletről  betörő  hidegebb  légtömegeknek  az  eredményei.   Erdélyben  és   Moldovában  a  hegyek  lánca  bizonyos  védelmet  jelent,  ezért  itt  kevesebb  a  csapadék,  amelyből  az  átlagos  havi  mennyiség  20 - 60  liter  ebben  a  hónapban.   A  bánság  és  Dobrudzsa  déli  részén,  nemkülömben  a  Duna  síkságán  a  korai  havazások  jelenségét  észlelték  az  elmúlt  esztendők  során.  egyre  gyakoribb  a  dérképződés.A  legalacsonyabb  hőmérsékleti  értékeket  1915 - ben   Gyergyószentmiklóson   mérték  (  minusz  27,4 C° ),  1904 - ben  Bukarestben  (minusz  17,8  C° )  és  1933 - ban  a  tengerparton ( minusz  11,8  C°)  mérték.A  maximális  hőmérsékleti  szint  1926 - ban  Calarasi - nál  plusz  30,5  C°,  1926 - ban  Bukarestben  plusz29,4  C°  volt.   1927 - ben  a  tengerparton  plusz  25,5  C°- ot,  1945 - ben  az  Omul  csúcson  plusz  13,6  C°- ot  jeleztek. 

                    DECEMBER

 

  • A  téli  napforduló  hónapja,  a  téli  első  és  az  év  utolsó  hónapja.   Fokozodó  ködképződés  tapasztalható,  s  ezért  decemberben  van  a  legtöbb  ködös  nap.   A  csapadék  viszonylag  kevesebb  5 - 10  literrel  négyzetméterenként.   Általában ebben  a  hónapbanjelzik  a  legtöbb  hideg  légáramlat  vonulását  Europa  északkeleti  övezetéből,  ám  de  a  nagyobb  gyakoriságú  nyugati  légáramlatok  folytán  december  mégsem  túlságosan  hideg  hónap.Az  első  hótakaró  többnyire  csak  december  20 - a  után  borul  a  földre,  főként  a  Bánság  és  Dobrudzsa  déli  részén.   A  legalacsonyabb  hőmérsékletet  1927 - ben  Bratei - nél   ( minusz32,2  C° ),   1902 - ben  Botfaluban  (  minusz  32  C° )  jelezték.   Bukarestben  1927 - ben  ( minusz  26,4  C° ),  a  tengerparton  1948 - ban  ( minusz18 C°  ),  az  Omul  csúcson  pedig  1957 - ben  ( minusz  32,4  C° )  köszöntött  be  a  legalacsonyabb  hőmérséklet.    Legmagasabb  hőmérsékleti  értékek :  1903 - ban  Turnu - Magurelén,  Budesten,  Calarasoni - on  egyaránt  plusz  22  C °.   Ugyancsak  1903 - ban  bukarestben  és  a  tengerparton  a  legmagasabb  decemberi  hőmérséklet  plusz  21  C°  volt,  míg  az  omul  csúcson    1953 - ban  plusz  6,2  C° - ot  mértek.