Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HEGYI BETEGSÉGEK

  • Ha  felütjük  a  turista  lexikont,  a  hegyi  betegség  címszó  alatt  a  következőket  találjuk :  ,,Az  idegrendszer  sajátos  állapota  a  levegő  megritkulásának  következtében.   Körülbelül  3000  m  magasságban  lép  fel.   Tünetei :  bágyadtság,  fülzúgás,  szédülés,  undor  az  ételtől,  italtól  s  az  álomkór  határán  mozgó  álmosság,  mely  képtelenné  teszi  a  beteget  az  út  folytatására ".  Enyit  a  lexikon.   Ha  aztán  élettani  szempontból  nézzük  a  dolgot,  úgy  a  légkör  fizikáját,  pontosabbangázelegyének  összetételét  és  nyomását  kell  elsősorban  is  megvizsgálnunk.   A  hegyi  betegségek  kiváltó  fizikai  okok  között  döntő  szerepet  játszik  a kis  légnyomás  melletti  oxigénben  szegény  levegő.   A  felső  határ,  amelyet  egy  fiatal,  aklimatizált,  tehát  a  magas  hegységhez  már  alkalmazkodó  szervezet  elérhet,  7 - 7500  méter,  bár  kivételes  esetekben  ennél  nagyobb  magasságot  is  sikerült  oxigénpalack  használata  nélkül  elérni.

 

  • A   tökéletesen   aklimatizált   és  az   alacsony  légnyomást  jól  tűrő  Hilary  a  Csomolungmán ( 8850 m )  levette  oxigénes  légzőkészűlékét  és  néhány  igen  jól  sikerült  fényképfelvételt  is  készített,  de  kb.  10  perc  múlva  már  erős  gyöngeséget  érzett,  s  alig  volt  képes  a  légzőkészülék  maszkját  arcára  visszahelyezni.

 

  • Rendkivül  érdekes  volt  a  Nanga  Parbat  megmászójának,  Herman  Ruhlnak  a  csúcsra  törése.   Mint  ismeretes,  ő  oxigénpalack  használata  nélkül  érte  el  a  8125  méter  magas  ormot.  A  visszatérésnél,  miután  az  éjszakát  a  csúcs  alatt  álva  töltötte,  zavaró  halucinációi  voltak.  ,,Állandóan  az  volt  a  benyomásom,  hogy  valaki  követ - írja  naplójában.  De  akárhányszor    hátrafordultam,  mindig  tudomásul  kellett  vennem  azt,  hogy  egyedül  vagyok...  majd  hangokat  hallok,  a  társaimét,  akik  valamit  kiabálnak  felém.   Sajnos,  csakhamar  rájövök,  hogy  tévedtem,  csak  a  fojtó  csönd  és  a  sziklák  vesznek  körül..."

 

  • Az  ilyen  és  ehhez  hasonló  tünetek  nagyon  jellemzőek  a  hegyi  betegségre.   A  szellemi  állapotnak  ilyen  irányú  megváltozását  észlelték  barokamrákban  is. 

 

  • A  híres    Haldane- kisérletnél,  amelynek  során  a  kisérleti  egyén  egy  barokamrában  volt  elhelyezve,  az  ítélőképesség  csaknem  teljes  kiesés  jelentkezett,  olyan  mértékben,  ahogyan  a  légnyomás  csökkent. 

 

  •   Máskor  az  egyik  kísérleti  repülőgép  pilotája  nem  vette  észre  azt,  hogy  magasságmérője  elromlott,  s  bár  tudatában  volt  annak,  hogy  sokkal  magasabban  kellett  lennie,  mint  amit  a  műszer  mutatott,  képtelen  volt  arra,  hogy  oxigén  belélegző  készülékét  bekapcsolja.   Itt  már  természetesen  az  akaratgyengeség  volt  a  betegség  tünete. 

 

  • A  hegyekben  is  előálhat  a  pszihés  zavar.   Megnyilvánulhat  feltünő  feledékenységben,  enyhe  részegséghez  hasonló  tünetekben  és  az  ítélőképesség  csökkenésében  -  olvassuk  dr.  Donhoffer  Szilárd   ,,Kórtaná " -ban.   Ez  egyik  gyakori  oka  az  előzetes  aklimatizáció  nélküli,  magas  hegyi  túrák  baleseteinek,  egyébként  gyakorlott  hegymászóknál  is.   4000  méter  felett  már  igen  tartós  lehet  a  pszihés  zavar,  és  a  csökkent  szellemi  telyesítmény  mellett  előtérben  állhat  a  hangulat  zavara  is.   Erről  írja  az  egyik  szakember  miszerint  a  nagy  magasság  hiven  utánozhatja  az  alkohol  hatását  és  ez  egyénként  épp  olyan  külömböző,  mint  az  alkoholé. 

 

  • Igen  érdekes a  hegyi  betegség  tüneteinek  megnyilvánulása  lassú  emelkedés  esetében.Amikor  a  csendes-óceáni  Callao  kikötőjéből  a  vonat  felfelé  kapaszkodik  a  4230  méter  magas  Cerri  di  Pecoig  (az  utat  9  óra  alatt  teszi  meg)  4900  méter  magasra,  majd  innen  hat  óra  alatt  éri  el  a  várost  --  nos,  az  utasok  egy  része,  már  2500  méteren  fejfájásról  panaszkodnak.  A  nem  akklimatizáltak  állapota  aztán  mind  rosszabbodik,  hányinger,  szapora  pulzus  és  a  tengeri  betegségre  emlékeztető  állapot  vesz  erőt  rajtuk.  A  legmagasabb  ponton,  a  Ticlio  hágóban,  úgyszólván  mindenki,  aki  nem  akklimatizálódott,  ilyen  állapotban  van.

 

  • Sok  egészséges  embert  nem  támad  meg  a  hegyi  betegség  3000  méter  alatt,  de  az  érzékenyebb  és  nem  akklimatizált  hegyjáróknál  már  2500  méteren  is  okozhat  kellemetlenségeket,  amelyek  migrén - rohamokhoz  hasonlítanak.

 

  • Egy  igen  érdekes  példa  jól  megvilágítja  a  hegyi  betegségnél  előálló  akaratgyöngeséget.  Az  egyik  tapasztalt  hegymászó,  aki  előző  nap  érkezett  egy  3500  méter  magas  csúcsra  azért,  hogy  onnan  az  esti  órákban  elérje  a  menedékházat,  3-4  óra  hosszat  elüldögélt  a  csúcson  s  noha  látta  az  idő  romlását,  az  est  közeledtét,  képtelen  volt  arra,  hogy  elinduljon.  Életét  csak  egy  akklimatizált  vezetővel  érkező  erélyes  fellépése  mentette  meg.

 

  • Amint  az  eddigiekből  kitűnik,  a  hegyi  betegség  leküzdésének  egyetlen  módja  a  szervezet  lassú  hozzászoktatása  a  nagy  magassághoz.  Az  akklimatizálodó  közbeiktatott,  több  na-pon  táborozásokkal  érhető  el.  Ezek  a  táborok  egyre  nagyobb  magasságban  serkentik  a  szervezet  az  alkalmazkodáshoz.  Ennek  során  megnő  a  vörös  vértestek  száma,  a  hemoglobin  tartalom,  a  vér  pedig  az  addigi  jellegből  a  savas  jelleg  felé  tolódik  el.  Az  akklimatizált  természetjáró  még  5800  méter  magasságban  is  komoly  teljesítményekre  képes  oxigén - belégző  készülék  használata  nélkül  is.  7000  méteren  felül  azonban  az  akklimatizációs  kisérletek  nem  váltak  be.  A  szervezet  teljesen  leromlik,  s  ezen  az  állapoton  csak  az  alacsonyabb  szintre  való  visszatérés  segít.