EMBEREK SZOKÁSOK
- Miota rágunk rágogumit ?
Állítólag egy Santa Ana nevű mexikói tábornoknak támadt először az az ötlete, hogy az apró kausuklabdacsok rágcsálása nyugtató hatású. Nem meglepő, hogy amit egy tábornok hoz divatba, annak a hadseregben gyorsan akadnak követői, s így a gumirágók száma gyorsan szaporodott. Hamarosan egy amerikai üzletember, bizonyos Thomas Adams is felfigyelt a dologra, és 1869-ben, ötven dollár alaptőkével egy kis rágógumiűzemet alapított. Eleinte szépen keresett vele, idővel azonban az érdeklődés megcsappant. Ekkor lépett a színre John Colgan louisviile-i gyogyszerész, aki a gumit különféle aromákkal ízesítette. Ezzel indult meg a karierje az igazi rágóguminak, amelynek alapanyaga már a Közép-Amerikában és a yukatán- félszigeten honos chiclefa tejnedve, az úgynevezett latex volt. Ez a fa a gumigyártáshoz nélkülözhetetlen kaucsukfa rokona. A fa kérgéből csapolt folyadékhoz szőlő- és porcukrot, majd kristálycukrot adnak, és a keveréket kevéske lefölözött tejjel és aromaanyaggal egészítik ki. Ma már a chikle-gumit szintetikus gumival is lehet helyetesíteni, a nagy gyárak azonban szívesebben dolgoznak természetes alapanyaggal. Az Amerikában népszerű gumirágást Europában kezdetben nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, leginkább azért, mert az állandó rágcsálás nem túl esztétikus látvány. Az orvosok egy része más véleményen van, éspedig, hogy a rágogumi tisztítja a fogakat, és erősíti az ínyt. Viszont üde leheletet is biztosít, és amíg rágjuk, általában nem dohányzunk, aminek szintén megvan a maga haszna.
------------
- Mikor gyógyított a hóhér?
A xvi. századtól egészen a xix. század számos államban engedélyt kaptak a hóhérok gyógyíto tevékenységére, és a körülményekhez képest nem is végezték rosszul a dolgukat. Az emberi test titkaival az inkvizicíos tortúrák ismertették meg őket. Kinvallatás közben ugyanis gyakran eltörtek vagy kificamodtak az áldozatok végtagjai, sűrűn előfordult ájulás, rosszullét, és a betegeket, sérülteket kezelni kellet, ha másért nem, azért, hogy a saját lábukon mehessenek a vérpadra. Ez a kezelés eleve a hóhér feladata volt. S mivel a hóhérmesterség töbnyire apáról fiúra szállt, az új generáció már készen kapta a családi recepteket. Ezek lettek aztán a hóhérok kiterjedt magánpraxisának alapjai. Például Deák Ferencet is hóhérhoz vitték gyerekkorában, amikor megrándult a nyaka, és a hóhér megfelelő kezeléssel rendbe is hozta.
------------
- Hogyan került a csizma az asztalra?
Vagy ha nem is csizma, de a cipő. Mi az oka annak, hogy Angliában és főleg Amerikában a férfiak gyakran rakják az asztalra cipőstül a lábukat? A szokás eredete a tengerészet múltjában keresendő. Azoknak a tengerészeknek, akik körülhajózták a Jóreménység fokát és a Horn-fokot, megadatot az a jog, hogy a hajó étkezőfülkéjében az asztalra tegyék a lábukat._(Aki a két fok közül még csak egyet hajozott körül, az csak a fél lábát támaszthatta fel ) . Ez nemcsak kitüntetés volt, hanem kényelmes is. A vitorlások rendkivül szűk étkezőhelyiségben ugyanis az asztal alatt mindenféle kacatot tároltak, így a körben ülők, akik többnyire nem széken, hanem ládákon foglaltak helyet, nemigen tudták hová tenni lábukat. A tekintélyt szerzett tengerészeket megillető előjogot tehát nagyon is meg kellet becsülni.
------------
- Mióta van szalonzene?
Amúlt század legeltejetebb szórakoztató zenéjét kisebb-nagyobb zenekarok játszották : különféle indulók, opera- és operettegyvelegek, vagy a korabeli tánczene népszerű darabjai szerepeltek műsorukon. A szórakoztató zenének ez a műfaja a gyógyfűrdőhelyek úgynevezett kúrszalonjaibab, azaz társalgóiban lett népszerű, s épp e kúrszalonok nyomán kapta a maga jól hangzó szalonzene nevet. Később persze szélesebben is elterjedt,olyannyira, hogyminden édeskésen andalító, de semmitmondása ellenére mutatós és hangulatos zenedarabot kezdtek nevezni. Századunk első harmada táján aztán a szalonzenét fokozatosan kiszorította a szinfonikus szorakoztató zene, de minden bizonnyal nem örökre, mert napjainkban a nosztalgiahullám jegyében szerte a világon egyre-másra alakulnak a régi időket idéző szalonzenekarok.
------------
- Miért fogunk kezet?
A kezfogás semmiképp sem higiénikus, köszönni pedig sok más módon lehet, például szíves szóval, kalapemeléssel, meghajlással. Barátainkat mégis kézfogással üdvözöljük. Van ennek valami rejtett értelme? Ma már alig de egykor annál inkább. Valamikor a kézfogással még nem a másikat köszöntötték, a békés szándékkal közeledő azért nyújtotta a kezét, hogy bizonxyítsa : nincs nála fegyver, baráti érzelemmel jött.,,Itt a kezem nem disznóláb " - mondja még ma is a magyar, rég elfeledve már, hogy valaha pisztolyt nevezték e tájon disznolábnak, tehát a mondás azt jelenti : nincs a kezemben pisztoly, nem kell tőlem tartani. Nos , a betyárvilágban indokolt szokásból idővel divat lett. A pisztolyok, nemkülönben a bicskák, azóta kikoptak a hétköznapi érintkezésből, a baráti kézfogás azonban megmaradt, és semmi jel nem mutat arra, hogy sok más régi szokásunkkal együtt ez is eltűnik.
------------
- Naplósorok
- Legjobb mondásaim azok, amelyeket
én sem vártam volna
- Lustaságunk büntetése saját sikertelenségünkön
kivül a többiek sikere is.
- A nap még le se ment és már feljön a hold
hogy megnézze azt a híres napot, amelyről
annyit beszélnek.
- Szeretem a magányt, még akkor is,
amikor egyedül vagyok.
- Az ég olyan tiszta ma, hogy egy cigaretta
füstje is meglátszana rajta.
- Maradjunk otthon ; otthon elviselhetők vagyunk.
Ha kilépünk, az ajtóban ránk szállnak hibáink,
mint a legyek.
- Nem lehet különválasztani a formát a tartalomtól.
A rossz stílus nem más, mint a tökéletlen gondolat.
- A pakány az ág végén, a macska a törzsön.
Egyik sem moccan, Puskadörej. A patkány leesik.
A macska odaugrik, megszagolja, és eltávozik,
egy kissé őt is meglepi saját hatalma.
- A világjáró. Mesél és negyedóra alatt elveszi
a kedvem a föld felétől.
- Vannak olyan órák, amikor az embernek
minden szót a szótárban kell megkeresnie.
- Capus kijön a fodrásztól és azt mondja :
-- Ide nem teszem be többet a hajam.
- Minden olvasmány egy magot hagy hátra,
amely kicsírázik.
- A fa lábánál úgy fekszik árnyéka,
mint egy könnyű ing.
Jules Renard
